Törődés

Törődés egy olyan világban, ahol a szerepek szétváltak, és már nincs valódi érintettség  — sem szeretet. Sokan magukat féltik, és félnek szembenézni a valósággal. Ezért is nehéz csak egyszerűen jónak lenni. Ez olyan, mint a szántóföld, ahol a magokat mélyen beveted, és nem mindig látod azonnal, hogy mi nő ki belőle.... "De a föld csendjében türelem van, és az ölelésében mély bizalom, így lassan kihajt..."

Egyszer csak megtörténik a csoda: a kis hajtás áttöri a talajt, és a remény termést hoz. Ilyen a bizalom is, mert újra hajt és termése lesz. Ez van a szívben is; ha elülteted a szeretet, a megértést, és a türelem magjait nem vesznek kárba.

Idővel a legkeményebb földből is élet sarjad, és a bizalom újra feléled benned és körülötted. Mert a bizalom régen elveszett már, így a megértés hiányában "gyakran átnéznek rajtad". Ezek az útvesztők érdektelenek, mert új hajtást hoz maga az élet... — visszaadja, amit elvesztettél, s ott a bizalom.

Emlékszem a gyermekkori időkre, amikor minden más volt.

Talán emberibb, mert az érzések ott maradtak, nem voltak hűvösek, sem lekezelők. Megvolt az a finom összekapcsolódás, ami ma hiányzik.

Ebben a világban a törődés ritka kincs.

De mégis, bennünk él a vágy, hogy újra megtapasztaljuk — "nem feltétlenül a nagy szavakban", az egyszerű jelenlétben, a figyelemben, és az apró gesztusokban. Mert végül ez az, ami gyógyít és összeköt minket újra...

Az emberi kapcsolatok mélysége mára csak emlék marad; "egy rég elveszett dallam", ami időnként visszhangzik bennünk s talán bátorít. Mert valójában, ez a világ körülöttünk sokszor hideg volt, és távolinak tűnt.

"A szíveket falak vették körül, melyet a félelem és a bizonytalanság épített fel."

Ez nem omlott le, és igazán ezért nem merünk megnyílni egymás felé, mert nem bízunk meg a másikban. Nehogy fájdalom érjen minket, inkább beburkolódzunk a saját félelmeinkkel. Mert nem látunk át a falon.

De miért is kell!

Ami benned ott terem, az a másikban is jelen van, és az lehet jó.

Lehet emberi.

Ez kapcsol bennünket össze, amióta világ a világ.

Ez a csendes remény: hogy a törődés nem múlt el végleg.

Hogy képesek vagyunk egymásra odafigyelni, megérteni a másikat, és szeretettel jelen lenni. Nem a nagy szavak hatnak ránk, hanem az egyszerű gesztusok. Egy őszinte beszélgetés, egy tekintet, — vagy éppen egy halk meghallgatásra van szükségünk.

Nem másra!

Ezek mély sebek, amit nem tud az ember begyógyítani, mert nincs rá eszköze, csak Istennek van. Sem pénz, sem hatalom, semmilyen rang nem tudja felülírni. Nem tudja beragyogni, csak Isten fénye – mert Ő ismer téged.

Ez a törődés nem mindig könnyű, mert "nyílt sebek vannak a felületen", melyek mélyen hatnak rád. Ezért nem világít, mert nincs jelen a változásban.

Itt neked kell jelen lenned!

És ezt ha ezt megengedjük magunknak, hogy egy kicsit lassítsunk, és ne a külső világ zajára ébredjünk, – hanem egy belső hangra — akkor megtalálhatjuk azt a törődést, ami "újra összeköt, és életet ad".

Az egyszerűségben van a gyógyulás: a valódi jelenlétben, a másik elfogadásában, és a szeretetben. Ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak – és kaphatunk – ebben a gyorsan változó világban.

Köszönöm, hogy itt jártál!

~ Oyun