Magabiztosan

Magabiztosság vagy önazonosság – napjaink egyik kulcskérdése ez. Olyan dilemma, ami újra meg újra visszatér, mert a körénk épült szerepek nem mindig segítenek élni – néha éppen hogy elvesznek belőlünk.

Sokan játszmákba menekülnek, amelyek külső megoldást kínálnak: szerekhez, elszigetelődéshez, bezártsághoz, függéshez vezetnek. Ilyenkor az ember nem kapcsolódik – sem önmagához, sem másokhoz.

Mintha elveszne egy külső világban, ahol már nincsenek szűrők, határok – így az önfegyelem is elvész.

Ha pedig nincs belső fegyelem, nincs tapasztalat a valódi hatékonyságról sem.

Nem azért, mert az ember képtelen lenne rá – hanem mert sosem tanulta meg, mit jelent figyelemmel, türelemmel jelen lenni.

Mégis: belül kérdez. Vár valamit. Választ vár – de vajon mire?

Talán Isten szavára, vagy valami másra?

Egy jelre, ami emlékezteti, hogy még mindig van benne fény.

Közben a csend egyre hangosabb... és a gondolatok körbe járnak, mint egy elakadt lemez.

A világ kiabál, sürget, elvár – de legbelül mégis egy másik nyelven szól minden: egyszerűbben, lágyabban, őszintébben. Nem sietve, mert tudja hol a határ.

Az ember nem vágyik többre – csak valódiságra.

Nem akarja legyőzni a világot, csak megtalálni benne a helyét. Megérteni, hogy hol végződik a szerep, és hol kezdődik az önvaló.

Talán ez a legnagyobb bátorság: nem bizonyítani, nem megfelelni, hanem csak jelen lenni éberen, önazonosan. Akkor is, ha ez néha csendet jelent a zajban. Akkor is, ha más nem érti meg, hogy veled mi történik most.

Jó tanácsként:

Ne sürgesd magad. Az élet nem mindig egyenes vonalon halad végig. Van, amikor megáll, és van, amikor visszafordul. De van, amikor csendben figyel, ha te is figyelsz rá. A valódi válaszok nem kiabálnak – mélyről suttognak – és valami akkor kezd benned rendeződni...

Bízz abban, hogy a homályból, egyszer csak fény lesz!

~ Oyun