A döntés pillanata

Amikor Eszter végre kilépett a hosszú, nehéz éveket jelentő kapcsolata árnyékából, nem maradt benne sem düh, sem félelem. Csak egy felismerés: valamikor régen eltévesztette a választást.

Nem látta meg, nem hallotta meg Isten halk szavát. Talán túl zajos volt akkor körülötte a világ.

Túl sok elvárás, túl sok „ideális” kép, túl sok siettetett döntés – és túl kevés belső csend.

A gyógyulása évei alatt sokat olvasott. De ami igazán formálta, az a visszaemlékezés volt.

Nagyapjára, aki kalapban járt, és udvarolt a nagyanyjának úgy, hogy közben sosem beszélt túl sokat.

De amit mondott, az tiszta volt.

Erős. Férfias. Nem akarta „elvenni” a nőt – hanem mellé akart állni.

Eszter észrevette, hogy ez a világ már nem olyan. - A fiúk nem udvarolnak, csak „reagálnak”.

Nem kérdeznek, csak kattintanak. - Nem döntést hoznak, hanem gyors választást, amit másnapra visszavonnak.

És a lányok? Azt hiszik, hogy az értékük a képernyőn dől el – pedig nem, mindig a lélekben volt.

Egy este Eszter leírta magának:

„Nem másra várok, hogy megváltozzon a világ. Én akarok újra választani. Jól. Tudatosan. Felelősen. Mert egy férfi vagy nő választása nem magánügy. Generációk sorsa múlik rajta.”

Ez lett a fordulópont.

S hirtelen nem vált minden tökéletessé, de már nem cserélgette a szerepeit.

Nő volt – nem áldozat, nem áru, nem taktika. Csak tiszta jelenlét.

És amikor végre találkozott egy férfival, aki nem volt tökéletes – de tudott figyelni, tudott választani, és nem akart mást, csak őszintén jelen lenni – akkor Eszter tudta:

Ez az a pillanat, amiben dönteni kell. És most jól fog dönteni. Mert megérett rá.

~ Oyun