A régi sál

A lány az ajtóban állt, túl erős sminkkel és bizonytalan mosollyal. Az anyja megállította egy pillanatra, és a kezébe adott egy vékony, régi sálat.

– Ezt még akkor kaptam, mikor én is először mentem el úgy, hogy mások figyeltek rám. Mondta csendesen.

A lány ráemelte a szemét, és a sál puha tapintásába kapaszkodott.

– Nem tiltani akarlak – folytatta az anyja –, csak azt szeretném, hogy tudd: a szépséged nem ott kezdődik, ahol mások véleménye.

A lány hallgatott, de a mozdulata meglágyult.

– Egy nő nem azért méltó, mert valaki annak látja, hanem mert emlékeztetik rá – tette hozzá az anya.

– És néha nincs, aki emlékeztessen – mondta halkan a lány.

Az anyja bólintott.

– Akkor magadra kell emlékezned.

Jó tanácsom:

Ne add oda a lelked, csak hogy észrevegyenek. Aki valóban lát, nem kér belőled többet, mint amit szívesen adsz. A nő méltósága csendes, de messzire hat.