A fiú szándéka

Balázs 20 éves volt, amikor először rájött, hogy fogalma sincs, hogyan kell egy lányhoz igazán közeledni. Volt már pár kapcsolata, de egyik sem tartott sokáig.

Volt benne minden: üzenetváltások, éjszakai beszélgetések, közös képek, sőt még pár „szeretlek” is – de valahogy sosem mélyült el. Mindegyik kapcsolat inkább volt játék, mint találkozás.

Egyik nap a nagyapja meghívta magához. Kertészkedtek. Közben Balázs megkérdezte:

– Papa, te hogy udvaroltál a mamának?

A nagyapja elmosolyodott. Letette az ásót. És így szólt:

– Figyeltem. Nem beszéltem sokat. Csak figyeltem. Hogy mikor nevet. Hogy mit szeret. Hogy mitől lesz csendes. És vártam, hogy megengedje, hogy közeledjek.

Nem toltam rá a jelenlétemet. Nem volt célom. Nem volt stratégiám.

Csak valódi szándékom volt.

Balázs elhallgatott. Hirtelen rájött, hogy neki mindig volt célja. Megfogni, megszerezni, elérni…

De sosem volt igazi figyelme. Soha nem tanult meg jelen lenni.

Aznap este nem ment fel a közösségi médiára. Nem írt rá senkire.

Csak leült, és elgondolkozott:

– Mi lenne, ha előbb emberként lennék tiszta, és csak utána próbálnék közeledni valakihez?

Mi lenne, ha megtanulnám azt, amit a nagyapám még tudott? Hogy egy nő nem „elérendő cél”, hanem megtisztelt lehetőség. És akkor kezdett el valóban felnőni...

Jó tanácsként:

A férfivá válás nem a test erősségén, hanem a szándék tisztaságán múlik.

Ma sok fiú férfi testben él, de fiúként viselkedik, mert nem tanították meg udvarolni, dönteni, jelen lenni. Ezt meglehet tanulni.

De nem a képernyőből, hanem egy mélyen jövő tekintetből.

Egy halk tanácsból.

Egy őszinte figyelemből.

Nem az számít, milyen gyors vagy – hanem az, hogy mit akarsz valójában elérni.

És hogy tudsz-e várni, s Tudsz-e választani.

A neked megfelelőt.

~ Oyon